Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer a világon egy pár öregember, akinek se égen, se földön nem volt egyéb, mint egy fiacskája, hítták azt Holló Jankónak. Mikor a fiú megeszesedett, azt mondja egyszer az öregeknek:
— Halljátok-e édes szülém! Nem heverek én többet itthon, elmének szolgálatot keresni.
Hogy ím, az öregek nem ellenzettek, fogta hát Holló Jankó a kis ujjaslajbit, felöltötte, a rongyos tarisznyát a nyakába akasztotta, elment vándorlani.
Ahogy megy, mendegél, hát lelkem teremtette, mikor a határon kivel ér, látja, hogy egy nagy csapat hangya vonul keresztül az országúton egyik szántóföldről a másikra.
De csak olyan nagy csapat volt, hogy a szörnyeteg hangyák végi hosz-szát nem látta.
Gondolkozóba esett, menjen-e, ne menjen-e tovább? Egyet gondolt mégis, bevárta a végit, hogy a szegény kis jószágok közül agyon ne taposson egyet se. De biz ott a nap is áldozóra hajlott már, mire a sok hangya keresztülvonult.